Milyen pénz tűnik el a magyar bankokból?

2012.06.06.

Milyen pénz tűnik el a magyar bankokból?

Folyamatosan és egyre gyorsuló ütemben szívják vissza a pénzüket az anyabankok a magyar bankszektorból, már Orbán Viktor is aggódik emiatt. Ez azonban nem tőkekivonás, csupán az osztrák Müller urak és az olasz Rossi családok spórolt pénze kerül haza.

Meg kell állítani a bankok Közép-Európából történő, anyabankok irányában zajló tőkekivonását - jelentette be Orbán Viktor május végén. A magyar kormányfő a visegrádi országokkal közösen tervezett növekedésserkentő javaslatcsomag egyik elemeként fogalmazta meg ebbéli szándékát, és valóban érzékeny pontra tapintott.

A jelenséget a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is kiemelte a legfrissebb stabilitási és kockázati jelentésében a magyar bankrendszer rizikói között, ez ugyanis erősen hozzájárul ahhoz, hogy tartósan döcög a hitelezés, ami így nem tudja beindítani a gazdasági növekedést. Néhány kisebb bank pedig már arra az elhatározásra jutott, hogy kivonuljon az országból, vagy fiókteleppé alakuljon. (Ez utóbbira a Credit Agricole-t, a Credigent, a Hypót és a HSBC-t hozza példaként a felügyelet.)

A tőke nem megy ki, az jön

A miniszterelnök szóhasználata azonban nem pontos, valójában ugyanis nem tőkekiáramlásról van szó, sőt ha tőkéről (jegyzett tőkéről, részvénytőkéről) beszélünk, akkor az utóbbi években éppen hogy tőkebevonás történt a magyar bankokba az anyabankok részéről. A válság kipattanása óta keletkezett veszteségek ellentételezése miatt az osztrák, olasz vagy német anyabankok sok tízmilliárd forinttal emelték az itteni bankok tőkéjét, pótlólagos pénzt kapott az MKB, a CIB, az Erste és a Raiffeisen is, volt, amelyikük többször is.

Ezt a tőkét nagyon nehezen lehet az országból kivinni, főleg veszteséges években. Ha egy bank nyereséges, akkor a tulajdonosok osztalék formájában kivehetik a profit egy részét (akár az egészet is), de mostanában épp nem ilyen időket élünk. Tavaly év végén már az egész hazai bankszektor veszteséges volt, az említett bankok mindegyike mínuszban zárt. Ilyenkor legfeljebb a bank eladása vagy bezárása révén kapnák vissza a tőkebefektetésüket a tulajdonosok, de erről egyelőre a nagyobb piaci szereplőknél biztosan nincs szó (sőt ha akarnák, sem tudnák ezt most könnyen megtenni).

Osztrák, olasz spórolt pénzek mennek vissza

Akkor milyen pénzkiáramlásról beszél Orbán Viktor és az MNB? Végső soron a bécsi Müller urak vagy a római Rossi családok spórolt pénzéről van szó. Az osztrák, olasz és más anyabankok most a saját betéteseiktől korábban begyűjtött, majd azokat anyabanki hitelek formájában a magyar leánybankokhoz juttatott kölcsöneiket szedik vissza, vagyis nem tőkét, hanem likviditást, forrást szívnak ki az országból.

Mi micsoda?

A bankok nem a tőkéjükből nyújtanak hitelt, az arra való, hogy a biztonságos működést megalapozza és a veszteségeiket fedezze. Ha egy banknak nyeresége keletkezik, és azt a részvényesei nem veszik ki, hanem visszaforgatják, akkor az a bank tőkéjét növeli. A veszteség viszont csökkenti a tőkét, egy ponton túl, ilyenkor kényszerülnek tőkeemelésre a tulajdonosok, hogy elkerüljék a bank csődjét, amely akkor áll elő, ha a tőke elfogy.

Hitelt más pénzből nyújt a bank: az általa gyűjtött bankbetétekből, és máshonnan, például az anyabanktól szerzett hitelekből. Ez utóbbiak a bank forrásait növelik, de a tőkéjét nem. A bankokra előírt tőkemegfelelési mutató a tőke és a hitelállomány hányadosa, ezt kétféleképpen lehet javítani. Vagy több tőkével, vagy úgy, hogy a bank kevesebb hitelt nyújt.



A folyamat a következő: a válság előtti hitelboom időszakában az anyabankok rendszeresen hiteleket nyújtottak a magyar (és más) leánybankoknak, ezeket folyamatosan meg is újították és további hitelekkel fejelték meg, azért, mert az itteni bankok abból vonzó nyereséggel tudtak lakáshiteleket, autóhiteleket vagy vállalati hiteleket adni. Ezeknek a hiteleknek a visszafizetési kockázata a válság előtti években alacsony volt. A magyar bankszektor jövedelmezősége nemzetközi mércével magas, az anyabankoknak pedig nem voltak tőkeproblémái - semmi nem gátolta a források idepumpálását.

Most nem ez a helyzet. A válság miatt az európai bankok tőkekövetelményei megemelkedtek, az úgynevezett tőkemegfelelési mutató 8-ról 9 százalékra nőtt, az anyabankok ezért két dolgot tehetnek: vagy tőkét szereznek (új befektetőt, aki beszáll a bankba - ilyen nem nagyon van, vagy csak roppant drágán), vagy pedig leépítik a hiteleiket. A hitelek leépítése a válság előtti folyamat fordítottjaként jelentkezik: amikor a magyar adós visszafizeti például a magyarországi CIB-nek a hitelt, akkor a bank abból nem ad új kölcsönt, hanem törleszti saját adósságát az anyabankja, az olasz Intesa felé.

Ráülnek a forrásokra

A lejárt magyar hitelekből tehát szépen fizetgetik vissza a leánybankok a korábbi anyabanki kölcsönöket, és amikor ezeket visszafizették, ők sem kapnak új hitelt. Az anyabankok ugyanis ráülnek ezekre a forrásokra. Elsősorban azért, hogy javítsák a tőkemegfelelési mutatójukat, vagy azért, mert nekik is vannak még tartozásaik (ha például a válság miatt az olasz vagy az osztrák állam megsegítette őket), és azért is, mert Magyarországnál jobb helyet is találnak a pénznek. Ha megtehetik, kihelyezik inkább máshol, ahol kisebbek a bedőlési kockázatok vagy több profitot lehet zsebre tenni.

Ez az a forráskiáramlás, amely nagyobb méreteket kezd most már ölteni. A jegybank adatai szerint az utóbbi két évben mintegy 3500 milliárd forint távozott így a magyar bankrendszerből, és mint Király Júlia alelnök nemrégiben fogalmazott, a kiáramlás egyre gyorsuló ütemét meg kell fogni, és rendezettebbé kell tenni. Ellenkező esetben végképp leül a hitelezés, és dugába dőlnek a kormány gazdasági növekedést dédelgető tervei.

forrás: Origo


vissza