Melyik gazdag magyar lett még tehetősebb?

2012.05.12.

Melyik gazdag magyar lett még tehetősebb?

Ki nyert és ki veszített tavaly − és mennyit? A leggyakrabban feltett kérdésre most különösen nehéz kimerítő és pontos feleletet adni. Az elhúzódó válság miatt a korábban magabiztos vagyonbecslők keze is megremegett − ennek következtében egészen az utolsó pillanatig alakult az idei 100 leggazdagabb rangsora.

Annyi a laikusnak is egyértelmű, hogy az ingatlanbefektetések leértékelődése tovább tartott 2011-ben is. De mennyivel ér kevesebbet egy irodaház, egy hotel vagy egy ipari park, mint egy évvel ezelőtt? Mennyivel szorítják le a becsértéket a lemorzsolódó bérleti díjak és a megnehezedő finanszírozás? Hogy a nyomasztó kínálati piacról ne is beszéljünk... Márpedig ingatlanbefektetése a leggazdagabb magyarok döntő többségének van, s ennek leértékelődése is apasztotta sokak vagyonát.

Hogy kiét nem? Nos, elsősorban azokét nem − vagy csak alig −, akik exportra termelnek vagy bevételeik jó részét a külpiacokon, netán külföldi cégeiken keresztül szerzik. A gyenge forint az exportálók pozícióit erősítette, s ha ehhez még piaci fellendülés is járult a területükön, akkor adott volt az anyagi siker. Erre szolgáltatnak példát Bige László cégei. A stratégiai termékké avanzsált agrártermékek előállításához szükséges műtrágya már két éve aranyáron kel el az európai piacon − aki jókor és jót fejlesztett, az válogathat, hova szállít és persze azonnali vagy előre fizetés mellett. Még a banki finanszírozásra sincs gondja, mert a pénzintézetek vetekednek, hogy hitelezhessék a biztos megtérüléssel kecsegtető céget.

Nagy nyertesek születtek az egyik "hagyományos" magyar iparágban, az informatikában is. Két külföldön is menő vállalkozás, a LogMein és a Docler Holding − Anka Márton, illetve Gattyán György cége − ott és úgy futott be, ahogyan a nagy szilícium-völgyi sikertörténetekben olvashattuk annak idején. Garázsból és autókereskedésből startolt a két cég, amelyek értéke évente duplázódik-háromszorozódik, s ebben már nem csak az eredeti remek alapötletnek, hanem sokkal inkább a megvalósításnak és a továbbfejlesztésnek van kiemelt jelentősége.

Nem becsültünk
A magyar közbeszédben gyakran emlegetett "politikaközeli" vagyonok, például Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Puch László és társaik érdekeltségei sokak szerint bőven túl lehetnek a listára kerülés határán, ám összegük becslésére nem vállalkozhattunk.

A hazai porondon és a környező országokban is lehet azonban átütő eredményt elérni − erre jó példa az idei újoncok közül két autóalkatrész-kereskedő cég, a Bárdi és az Unix, pontosabban a tulajdonosaik, a Bárdi testvérek, illetve Zombori Antal. Míg sok európai országban nemzetközi láncok dominálnak ebben a szegmensben, addig ezek a vállalkozások helyismeretükre, tapasztalataikra és hagyományaikra építve verik meg a piacon a multikat − a Bárdi-cég több mint százéves −, ami azért nem kis dicsőség. (A listán kilencedszer szereplő, ugyanezen a területen vagyont szerző Láng Róbert − aki most a hajócharter-üzletágban működik − egy külföldi vállalkozásnak adta el érdekeltségét 2004-ben, ezt követően a korábbi piacvezető cég a harmadik helyre szorult.)

Vesztesek és nyertesek mindig lesznek − ezért is érdekes minden évben figyelemmel követni és elemezni a 100 leggazdagabb aktuális listáját, hiszen trendek, gazdasági folyamatok, egyéni sorsok is rejlenek mögötte. És ezért nem zsebben turkálás az idén tízéves A 100 leggazdagabb: a vagyon nagysága önmagában csak egy száraz szám, történetét viszont sikerek és kudarcok, találmányok és ötletek, piaci vetélkedés és egyéni képességek írják.

Hogyan készül a lista?

A vagyonosok listájának összeállítása nemcsak a magyar viszonyok között nem könnyű, de a világon máshol sem: a becslés és a különböző "hatások" elhárítása egyaránt igényel szakértelmet és tapasztalatot, empátiát és taktikai érzéket. A 100 leggazdagabb alapkövetelményei azonban az első megjelenés, 2002 óta változatlanok: magyar állampolgárság, tiszta eredetű vagyon és átlátható gazdagság. Ezért nem került be olyan Magyarországon élő, de nem magyar állampolgár üzletember, aki akár dobogós helyre is befuthatott volna, mint ahogy az sem, aki vagyonát tisztázatlan körülmények között szerezte.

Az átláthatóság pedig egyértelmű: olyan cég, amelynek adatai és mérlege nem hozzáférhető a cégnyilvántartásban és a cégbíróságon − legyen akármilyen jelentős −, nem számít átláthatónak. A lista összeállításakor alapvetően a nyilvános adatokból − céges mérlegekből, éves jelentésekből, tőzsdei gyorsjelentésekből, tájékoztatókból − dolgoztunk, a tőzsdei társaságokban lévő tulajdonrészek esetében a lapzártakor érvényes tőzsdei árfolyamot vettük figyelembe. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a cégek saját tőkéjét vettük alapul, rögzítve a kivett osztalékot is.

A magyar közbeszédben gyakran emlegetett "politikaközeli" vagyonok, például Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Puch László és társaik érdekeltségei sokak szerint bőven túl lehetnek a listára kerülés határán, ám összegük becslésére nem vállalkozhattunk. A politika második vonalához vagy egyes önkormányzatokhoz is kötődhetnek olyan magánkézben lévő cégek, amelyek piaci értéke milliárdos nagyságrendű lehet, ám ezekről − főleg a valós tulajdonosokról − sem könnyebb hiteles információkhoz jutni.

Vagyonfelmérést évente 150-200 esetben végzünk. A korábbi listákon szereplők esetében ez egyszerűbb: az elmúlt évi teljesítményt hasonlítjuk össze a korábbiakkal, ha valaki nagy hitelt vett fel, akkor azt is figyelembe vesszük. Az előkalkulációkból kialakuló 120-150-es lista után jön a személyes egyeztetés − az érintettek ma már gyakran saját vagyonbecslésük Excel-táblázatával ülnek le velünk a további finomításra. Ez így van jól, mert ha valaki tudja, hogy mit ér a gyár, a találmány, a külpiaci hely, akkor azok ők maguk. Ennek ellenére a legprecízebb becslés a cash, vagyis a már lezajlott ügylet értéke: meglehet, ez kicsit konzervatív megközelítés, de semmi sem tükrözi jobban a valós árat − főleg válságidőkben.

A külföldön lévő cégvagyont, bankbetétet és ingatlant nagyon nehéz felbecsülni: a cégnyilvántartások lekérése még az internet világában is sokszor nehézkes és drága, az adóhivatalok pedig mindenütt őrzik a titkot − hogy a bankszámlákról ne is beszéljünk. A sok mendemonda, pletyka tehát marad a társasági beszélgetések témái között.

forrás: Napi Gazdaság

vissza